Frontális karambol és lakástűz

2026. november 04. 08:27

Tragikus kimenetelű balesethez és egy kigyulladt családi házhoz riasztották november 3-án a tűzoltókat Fejérben.

Frontálisan ütközött két személygépkocsi november 3-án délután Velence és Nadap között. Az egyik jármű az árokba csapódott. A balesetben egy harmadik autó is érintett volt, amely száz méterrel távolabb állt meg. A velencei önkéntes és a székesfehérvári hivatásos tűzoltók kiérkezésekor már senki sem volt a gépkocsikban, áramtalanították a járműveket. A mentők tájékoztatása szerint az árokban lévő autó vezetője a helyszínen életét vesztette, a másik sofőr könnyebben sérült meg. A harmadik járműben senkinek sem esett baja. 

Családi ház egyik helyiségében keletkezett tűz november 3-én este Száron. A tatabányai hivatásos tűzoltók egy embert mentettek ki az épületből és két vízsugárral elfojtották a lángokat. A mentők tájékoztatása szerint a férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba. A tűz keletkezési okát és körülményeit a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vizsgálja.

Kerti tároló égett teljes terjedelmében egy családi ház udvarán november 3-án este Székesfehérvár Feketehegy városrészén. A lángokat a megyeszékhely hivatásos tűzoltói vízsugárral eloltották. Az öt négyzetméteres fészer és a benne tárolt szerszámok a tűz martalékává váltak.  

 

A kép illusztráció.