Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket
2025. december 22. 10:00
Egyetlen perc. Csupán ennyi időbe telik átismételni, mire figyeljünk, hogy biztonságban, tűzoltók nélkül teljen a karácsony.
A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!
Mire figyeljünk a karácsonyfák díszítésénél?
A karácsonyfának szánt fenyőket jóval a megvásárlás előtt kivágják, így a fűtött lakásban hamar kiszáradnak. Egy kiszáradt fenyő olyan gyorsan ég, hogy ha egy ponton meggyullad, egy pillanaton belül az egész fa, majd a környezete is lángokba borul. Késleltetni tudjuk a fenyő kiszáradását azzal, ha díszítésig egy vödör vízben tartjuk, de léteznek vízzel tölthető fenyőtalpak is. A karácsonyfát a fűtőeszköztől legalább másfél méterre állítsuk fel. Fontos, hogy a feldíszített fa ne akadályozza a menekülést, ezért ajtók közelébe nem javasolt az elhelyezése. Ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal, hagyományos izzójú fényfüzérekkel, mert ezek felforrósodhatnak, ezért inkább LED égősort tegyünk rájuk, és ezt is kapcsoljuk ki éjszakára!
A csillagszórók 1000 és 1600 Celsius-fok közötti hőmérsékleten égnek, ezért ne tegyünk csillagszórókat a karácsonyfára. Egyszerre mindig csak egy csillagszórót gyújtsunk meg. A legbiztonságosabb, ha az udvaron, a szabadban használjuk őket. A leégett, de még forró csillagszóró maradványát nem szabad egyből a kukába dobni, előtte mártsuk vízbe. Gyertyát semmi esetre se gyújtsunk a karácsonyfán!
Az elektromos díszek is okozhatnak tüzet?
Igen, ezért ne használjunk silány minőségű, hibás, piacon, vagy aluljáróban vásárolt fényfüzéreket. A rossz minőségű, jelöletlen termékek a tűzeset és az áramütés lehetőségét is magukban hordozzák. Ezért csak olyan fényfüzérekkel díszítsük otthonunkat, amelyeket megbízható helyen vásároltunk, rendelkeznek magyar nyelvű használati útmutatóval. Ha a hosszabbító deformálódott, megolvadt, a vezeték törött, a szigetelés hiányos, semmiképpen ne használjuk. Figyeljünk rá, hogy az elektromos kábelek ne kerüljenek bútorok lábai alá. Kertben, udvaron csak kifejezetten kültéri díszítést használjunk. Éjszakára, és ha elmegyünk otthonról, húzzuk ki a konnektorból a lámpafüzéreket és a többi elektromos dekorációt.
A legfontosabb: időben fújjuk el a gyertyát
Ne feledkezzünk meg az égő mécsesekről, adventi koszorúkról. Ha már nem tartózkodunk a helyiségben, fújjuk el a gyertyákat, mert ha leégnek, a még pislákoló kanóctól a koszorúalap, a száraz díszek és a közeli dekoráció is lángra kaphat.
Tűz van! Mit tegyek?
- Ha még kisebb lángolást, füstöt tapasztalunk, a testi épségünk veszélyeztetése nélkül megpróbálkozhatunk a tűz oltásával.
- Ha a karácsonyfa gyulladt ki, húzzuk ki a konnektorból a lámpafüzért. Abban az estben, ha az égő karácsonyfa közvetlen közelében nincsenek bútorok, borítsuk le a fenyőt és dobjunk rá egy, vagy két szétnyitott pokrócot. A plédekkel elfojtjuk a tüzet és megakadályozzuk, hogy a lángok a szoba berendezési tárgyaira átterjedjenek. Ezért is fontos, hogy a fa két-három méteres környezetében ne legyen bútor, függöny.
- A kigyulladt adventi koszorút akár egy palack vízzel is el tudjuk oltani.
- Főzés közben a tűzhelyen felejtett, lángra kapott serpenyőt, lábost egy fedővel fedjük le, zárjuk el a gázrózsákat, a főzőlapot. Égő olajra, zsiradékra tilos vizet önteni!
- Hasznos, ha otthonunkban tartunk egy porral oltó tűzoltó készüléket, amellyel a kezdeti, kisebb lángolást hatékonyan el tudjuk fojtani.
- Nagyobb kiterjedésű tűz, lángolás és intenzív füstképződés esetén azonnal hagyjuk el a lakást, csapjuk be magunk mögött az ajtót, azonnal hívjuk a 112-es segélyhívó számot, és a társasházban minél több szomszédot értesítsünk a tűzről. Nem szabad elfelejteni, hogy minden esetben – még akkor is, ha sikerült a tüzet eloltani – bejelentést kell tenni a 112-es egységes segélyhívószámon!
Mit tehetek még a családom biztonságáért?
Egy lakástűz esetén csupán 120 másodperc áll a lakók rendelkezésére, hogy biztonsággal elhagyják otthonukat. Lakástüzeknél az egyik legnagyobb veszélyt a keletkező füst belégzése jelenti, ezért a sérülések és a tragikus tűzesetek megelőzése érdekében javasolt otthonunkban füstérzékelőt beszerezni, amely a szoba közepén a plafonra szerelve a tűz keletkezésének legelején jelez, amikor még van idő kimenekülni és a tűzoltókat értesíteni. Egyedül élő idős szeretteinknek is szerezzünk be minél hamarabb egy füstérzékelőt.
Akik elutaznak az ünnepekre, áramtalanítsák azokat a műszaki cikkeket, amelyeket nem szükséges állandóan feszültség alatt tartani.
Fotó: Szőke Péter - BM OKF