Székesfehérvári sikerek az Intézményi Tudományos Diákköri Konferencián

2024. november 11. 15:27

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán idén ősszel is megrendezték az Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát, amelynek hét tagozatában összesen ötvennégy pályaművet mutattak be a tudományos élet iránt érdeklődő hallgatók, köztük a Katasztrófavédelmi Intézet diákjai. Az iparbiztonsági tagozatban első helyezést ért el Tar Barnabás Tamás tűzoltó zászlós, a mentésirányítási és katasztrófavédelmi műveleti tagozatban különdíjat vehetett át Orova Zoltán tűzoltó őrmester és Ribi Márk tűzoltó őrmester.

A tudományos munkát készítő hallgatók október 30-án adták elő benyújtott pályázatuk kutatási eredményeit tagozatuk bírálóbizottsága előtt. A Katasztrófavédelmi Intézet hallgatói az iparbiztonsági, a tűzvédelmi, mentésirányítási és katasztrófavédelmi műveleti tagozatban – összesen tizennégy pályamunkában – a szakterületüknek megfelelő tudományos aspektusokból vizsgálódtak, számot adva ezzel a tananyagon felüli szakmai és tudományos ismereteikről és előadói képességeikről.

Az ünnepélyes eredményhirdetést november 7-én rendezte meg az egyetem. A résztvevőket dr. Kiss Tibor rendőr alezredes, a kar megbízott tudományos és nemzetközi dékánhelyettese köszöntötte.

Az iparbiztonsági tagozatban első helyezést ért el Tar Barnabás Tamás tűzoltó zászlós, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője, tudományos munkájának témavezetője Horváth Hermina tűzoltó őrnagy volt.

Kiemelkedő pályamunkájának elismeréseként a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy által felajánlott különdíjat Ördög István tűzoltó ezredes, az Oktatási Főosztály és Katasztrófavédelmi Vizsgaközpont főosztályvezetője adta át Tar Barnabás Tamás tűzoltó zászlósnak, illetve főigazgatói elismerő oklevelet vehetett át konzulense, Horváth Hermina tűzoltó őrnagy is.

Az eredményhirdetésen különdíjban részesült Orova Zoltán tűzoltó őrmester és Ribi Márk tűzoltó őrmester, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltói.