Füst a moziban, baleset a parkolóban

2024. április 25. 11:00

Komplex gyakorlatot és pályaorientációs napot tartott a székesfehérvári katasztrófavédelmi kirendeltség április 24-én, Székesfehérváron. A rendezvényen részt vett a Katasztrófavédelem Központi Zenekara, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézete.

Több mint háromszáz középiskolás diák bevonásával tűzriadó és kiürítési gyakorlatra került sor szerdán az Alba Pláza bevásárlóközpontban. A gyakorlat forgatókönyve szerint filmvetítés közben tűz keletkezett a Cinema City egyik terménél. A mozit és a bevásárlóközpontot kiürítették, ám a közönség közül néhányan a tetőre menekültek, őket a tűzoltók a magasból mentő létraszerrel lementették. A kiürítés közben az épület hátsó parkolójánál – szintén egy feltételezés alapján – baleset történt, egy füstölő személygépkocsi egy parkoló autónak ütközött, amely kigyulladt. Előbbi járművet tűzoltótakaróval beborították, a másik, lángba borult járművet – tűzoltási bemutató keretében – eloltották.

A rendezvény megnyitóján Sallai Lászó tűzoltó alezredes, kirendeltségvezető elmondta: a szerdaihoz hasonló gyakorlatok célja, hogy a fiatalok elsajátítsák azokat a helyes magatartási formákat, amelyek elengedhetetlenek egy rendkívüli esemény során a terület biztonságos és fegyelmezett elhagyásához. Hangsúlyozta, hogy a tömegrendezvényeken váratlan esemény esetén a legfontosabb a pánik elkerülése, egymás segítése és a veszélyeztetett terület fegyelmezett elhagyása.  A moziban az alezredes köszöntőjét a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának parádés előadása követte, majd a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kisfilmjét mutatták be. A vetítés végén a feltételezett tűz miatt színházi füst szivárgott a terembe, és a tűzriadó jelét követően a közönség és a bevásárlóközpontban tartózkodók fegyelmezetten elhagyták a létesítményt.

A komplex gyakorlati nap második felében, a Szakmák Utcája pályaorientációs fesztivál részeként a székesfehérvári tűzoltóság, a mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Dog Plusz Egyesület baleseti szimulációs műszaki mentési és keresőkutyás bemutatója, füstkamra, reanimációs gyakorlat, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság, tűzoltó gépjárművek és szakfelszerelések bemutatója várta az érdeklődőket a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában.

 

Fotó: dr. Gábor Ágnes, Károly Róbert tűzoltó őrmester, Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados