Az életmentés gyakorlati tapasztalatai

A feltételezés szerint egy épület több helyiségre tagolt alagsorában tűz keletkezett, a pince füsttel telítődött és egy ember lent rekedt. Az alagsort füstgéppel úgynevezett fehér, színházi füsttel árasztották el. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók háromszor végezték el a feltételezett tűzoltási és mentési feladatokat. A különbség a mentési csoport eszközellátottságában volt. Először teljes védőfelszerelésben, légzőkészülékben hatoltak le a tűzoltók az alagsorba, kutatták fel a sérültet, akit hordágyon mentettek ki. Másodszorra már egy kézi hőkamerával végül egy légzőálarcba épített hőkamerával keresték meg a bent rekedt embert. Kovács Norbert tűzoltó zászlós mindhárom alkalommal feljegyezte, hogy a különböző módszerekkel mennyi idő alatt tudták kimenteni a sérültet, és ehhez mennyi levegőt használtak fel a sűrített levegős palackból a tűzoltók. A tapasztalatok összegzésénél lényeges különbség volt, hogy az imitált füst hideg hőmérsékletéből adódóan a hőkamerák nem mértek és mutatottak tényleges tűzesethez közeli hőmérsékletet az alagsorban, ám az egyik helyiségben egy hősugárzó is működött, amely a magasabb hőmérsékletből adódóan kirajzolódott a kijelzőn. A bent rekedt ember felkutatásában már nagy segítséget jelentettek a hőkamerák a sötét pincében. A két készülék használatával kapcsolatban megjegyezték, hogy míg a kézi eszköz nagyobb felbontásban jeleníti meg a teret, addig a légzőálarcba épített hőkamera szabadabb közlekedést, kutatást tesz lehetővé. A gyakorlaton a tűzoltóságokon rendszeresen alkalmazott mentőálarc és mentőkámzsa használatát is kiértékelték, utóbbit egyszerűbben és gyorsabban tudják a mentendő személyre felhelyezni, így a mentéshez szükséges idő is rövidebb. A tapasztalatokat részletesen készülő diplomamunkájában vizsgálja a Nemzeti Közszolgálati Egyedem végzős hallgatója. 

Fotó: székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság