Több mint kétszáz önkéntes bizonyította helytállását

2021. szeptember 13. 14:57

Viharban autóra dőlt fa, sziklafalon rekedt sérült, villámárvíz miatti védekezés – ilyen életszerű feladatok várták a járási mentőcsoportokat a Fejér Önkéntes Mentőszervezet felkészítő gyakorlatán szeptember 11-én, Fehérvárcsurgón és Daruszentmiklóson.

A gyakorlat különlegessége, hogy egyszerre két helyszínen, egymástól hatvan kilométeres távolságban kellett megoldaniuk az önkénteseknek azokat az életszerű feladatokat, amelyeket a feltételezés szerint egy heves felhőszakadással és széllökésekkel kísért vihar okozott a megyében. A székesfehérvári, móri, gárdonyi és bicskei járási mentőcsoportok Fehérvárcsurgón, míg a dunaújvárosi, sárbogárdi, enyingi és martonvásári járási mentőcsoportok Daruszentmiklóson bizonyítottak. A gyakorlaton huszonegy szervezet összesen hatvankilenc járművel vett részt.

A fehérvárcsurgói Gaja-völgyi Tájcentrumban dr. Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a BM OKF Veszélyhelyzet-kezelési Főosztályának főosztályvezetője köszöntötte a résztvevőket. Az ezredes kiemelte az önkéntesek elmúlt hónapokban tanúsított összefogását és helytállását a viharkárokkal sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Baranya megyében. Megköszönte azt a lakosság védelmébe érdekében végzett önzetlen munkát, amellyel szabadidejükben támogatják a hivatásos egységeket. Hozzátette, hogy a katasztrófavédelem minden évben új eszközökkel és felszerelésekkel támogatja a mentőcsoportok beavatkozását.

Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója megnyitó beszédében kiemelte, hogy a gyakorlat az életszerű feladatok eredményeként lehetőséget ad arra, hogy az önkéntesek a tudásukat továbbfejlesszék. A mentőcsoportok a megszerzett ismereteikkel és széles körű eszközparkjukkal a viharkárok elhárításánál akár önállóan is be tudnak avatkozni olyan időszakban, amikor a szélsőséges időjárás miatt rövid időn belül akár több száz bejelentés érkezik a megyéből.

A gyakorlaton az önkéntesek több kárhelyszínen egy-egy feltételezett, intenzív felhőszakadással, orkán erejű széllel kísért vihar és annak következtében kialakult árvízi helyzet alapján hajtották végre a szükséges védekezési, mentési és kutatási feladatokat. A gyakorlat egyben értékteremtő gyakorlat is volt, hiszen a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók a túraútvonalak mentén lévő fák azon ágait is eltávolították, amelyek egy vihar során esetlegesen balesetveszélyt jelenthettek volna a kirándulókra.

A rendezvény zárásán Jackovics Péter tűzoltó ezredes megköszönte a társ-és együttműködő szervezetek munkáját, a polgárőrség, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Honvédség területvédelmi zászlóaljának együttműködését.

A Magyar Polgári Védelmi Szövetség nevében dr. Muhoray Árpád ny. polgári védelmi vezérőrnagy köszöntötte a résztvevőket, aki végigkísérte a gyakorlatot és kiemelte, hogy az önkéntesek embert próbáló feladatokat oldottak meg egymással együttműködve. A vezérőrnagy gratulált az elvégzett munkához, és hozzátette, hogy az önkéntes mentőszervezetek az elsajátított szakmai fogásokat és tapasztalatokat a jövőben eredményesen tudják alkalmazni a lakosság védelme érdekében.