Mustgáz – a szüreti időszak egyik veszélye



A katasztrófavédelem a szüreti időszak kezdetével felhívja a lakosság figyelmét az év ezen időszakára jellemző veszélyforrásra, a mustgázmérgezésre. A gondatlanság és figyelmetlenség miatt minden évben több baleset vagy haláleset következik be országszerte.


A mustgáz a must erjedése során felszabaduló szén-dioxid, színtelen és szagtalan, a levegőnél körülbelül másfélszer nehezebb gáz, ami a levegőt kiszorítva a föld közelében terül el. Otthonunkban elsősorban a cukortartalmú növények és gyümölcsök erjedése során keletkezik.
 
A mustgáz adott koncentrációban fontos életfolyamatokat befolyásol. A szén-dioxid belégzése, illetve az oxigénhiányos állapot hat a központi idegrendszerre, aminek jele a szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Utóbbi azért jelent külön veszélyt, mert még ha fizikailag képes is lenne a mustgázt belélegzett ember menekülni, a szellemi funkciók zavara megakadályozza a helyiség elhagyásában.
 
A balesetek megfelelő körültekintéssel és elővigyázatossággal megelőzhetőek!
 
A balesetek megelőzése érdekében javasolt a pincék megfelelő szellőztetése, a hordók lehetőség szerint nagy térben való elhelyezése, gázérzékelő riasztóberendezés használata. Tanácsos úgy lemenni a pincébe, hogy magunk előtt botra erősített, égő gyertyát tartunk legfeljebb a derék magasságában. Ha a gyertya elalszik – ez jelzi az oxigén hiányát – azonnal el kell hagyni a helyiséget!
 
Az ilyen balesetet szenvedő embereket csak légzőkészülék használata mellett lehet biztonsággal kimenteni. A másik segítségére siető ember az oxigénhiányos helyiségbe lépve maga is a mustgáz áldozatává válhat. Veszély esetén hívja a katasztrófavédelmet a 105-ös számon!