Hírek


Székesfehérvár Közbiztonságáért díjat vehetett át Lantos Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester
2018. május 18. 12:22
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése pénteki ülésén adták át ünnepélyesen a képviselőtestület által odaítélt "Székesfehérvár Közbiztonságáért" díjakat. 2018-ban Veigl Péter rendőr őrnagy, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának osztályvezetője és Lantos Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester, a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója munkájáért mondtak köszönetet az elismerésekkel, amelyeket dr. Cser-Palkovics András polgármester adott át.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata számára kiemelten fontos a város közbiztonságának megőrzése, az ehhez szükséges feltételek javítása, a városlakók szubjektív biztonságérzetének erősítése. Ennek megvalósításához nélkülözhetetlenek azok a szakemberek, akik odaadással, magas szintű szakismerettel, hivatásukhoz méltóan tesznek eleget a mindennapi kihívásoknak. Fontos, hogy az önkormányzat kifejezze megbecsülését a közbiztonság területén dolgozóknak, és köszönetet mondjon munkájukért, helytállásukért. Ennek jegyében alapította meg a város a „Székesfehérvár Közbiztonságáért” Díjat.

Lantos Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester, a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója, aki 2006 júliusában kezdte meg munkáját a parancsnokságon. Érdeklődésével, lelkes hozzáállásával rövid időn belül bizonyította szakmája iránti elhivatottságát. Tapasztalt szakember, aki a beavatkozások során magas színvonalon, fegyelmezetten végzi munkáját, felkészültsége mellett folyamatosan képzi magát. Tudása, magatartása és a civilekkel való kapcsolatteremtő képessége példaként szolgál a fiatalabb generációk számára. Kollégáival szemben segítőkész, mind társaival, mind feletteseivel kiváló kapcsolatot ápol. Fizikai rátermettségének és kitartó természetének köszönhetően hamar kapcsolatba került a tűzoltósporttal, több mint egy évtizede álladó tagja a Székesfehérvári Tűzoltósport csapatnak, illetve szintén állandó tagja a hagyományos Gróf Széchenyi Ödön Országos Tűzoltósport Versenyek Fejér megyei csapatának. 2017-ben ő képviselte hazánkat az ausztriai Villach városban rendezett tűzoltó olimpiának.

Forrás: www.okkfehervar.hu

Képgaléria, fotó: Simon Erika

 


 

Kapcsolódó képek:

Székesfehérvár Közbiztonságáért díjat vehetett át Lantos Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester Székesfehérvár Közbiztonságáért díjat vehetett át Lantos Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester Székesfehérvár Közbiztonságáért díjat vehetett át Lantos Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester
>>> További képek a galériában <<<