Hírek


Idén is pályázhatnak az önkéntes mentőszervezetek
2018. március 22. 09:46
A központi költségvetésben a tavalyinál százmillióval több, összesen hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből az összegből hatszázmillió forintra az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillióra pedig a mentőszervezetek pályázhatnak. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a mai napon meghirdette az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó működési költségek finanszírozására, műszaki-technikai, védőruházattal való ellátásuk támogatására, valamint a mentőszervezetek tagjainak oktatására és vizsgáztatásának elősegítésére szóló pályázatát.

A pályázat célja, hogy a mentőszervezetek feladataihoz kapcsolódó működési, fejlesztési költségek biztosításával, eszközfejlesztéssel és a különböző továbbképzéseken való részvétel támogatásával növelje mentési és beavatkozási képességeiket. A mentőszervezetek a pályázatnak köszönhetően egyre több káresemény felszámolásában tudnak szerepet vállalni.

Pályázatot csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervvel hatályos együttműködési megállapodással rendelkező, minősített, önálló jogi személyiségű mentőszervezet nyújthat be. Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével és a pályázati kiírásnak megfelelő dokumentumok csatolásával lehet.

A mentőszervezetek négy kategóriában nyújthatják be támogatás iránti igényüket az alábbiak szerint: technikai eszköz és gépjármű kategória, védőeszköz és védőruha kategória, működési költség kategória, oktatás és vizsgáztatás kategória. Fontos változás a tavalyi pályázathoz képest, hogy a technikai eszköz és gépjármű kategória támogatása központi beszerzés útján valósul meg. A támogatási kategórián belül olyan technikai eszközökre és gépjárművekre lehet pályázni, amelyek a mentőszervezet alaptevékenységének ellátásához, a nemzeti minősítő rendszerben elismert, igazolt vagy a minősítés megújításához, a pályázati időszakban vállalt képességeinek ellátásához elengedhetetlenül szükségesek.  

A pályázatot az együttműködési megállapodás szerint illetékes hivatásos katasztrófavédelmi szervhez kell benyújtani. A már benyújtott pályázati igény módosítására nincs lehetőség. A pályázat benyújtásának határideje 2018. április 21. A határidő számításánál a postára adás (postai bélyegző dátuma), személyes benyújtás esetén hivatali munkaidő végéig beérkezett pályázatok benyújtásának napját kell figyelembe venni.

 

A kép korábbi felvétel.


 

Kapcsolódó információk: