Az odafigyelés mellett két érzékelő is segíthet a fűtési szezonban


Ma már a hazai háztartások nagyobb részében van szén-monoxid-érzékelő, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken kevesebben sérülnek meg. Ahhoz, hogy a lakástüzek esetében is csökkenteni lehessen a sérülések számát, minél több otthonban lenne célszerű füstérzékelőt elhelyezni, hiszen egy időben jelző készülék emberéleteket és anyagi javakat menthet meg.

Az elmúlt hat évben tizenhétről csaknem hetven százalékra nőtt azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol a mérgező gáz miatt riasztott tűzoltóegység szén-monoxid-érzékelőt talált. A számokból az is kiderül, hogy olyan ingatlanban, ahol használtak riasztó eszközt, egy ember sem vesztette az életét. A balesetek tehát megelőzhetőek, ennek ellenére minden évben áldozatokat szed a mérgező gáz.

Miért veszélyes a szén-monoxid?

A szén-monoxid színtelen, szagtalan, íztelen, vagyis érzékszerveinkkel felismerhetetlen, a levegővel jól keveredő, mérgező gáz. Alacsonyabb koncentrációban belélegezve kezdetben fejfájást, émelygést, hányást, izomgyengeséget okoz. Ezek a tünetek összetéveszthetőek az influenzaszerű megbetegedésekkel. Súlyosabb esetben és magasabb koncentrációban a szén-monoxid-mérgezés eszméletvesztéshez és a légzés leállásához vezet.

Hogyan előzhetem meg a szén-monoxid-mérgezést?

A 3+1 alapfeltétel biztosításával:

1: FŰTŐBERENDEZÉS évenkénti felülvizsgálata (szakemberrel)
2: KÉMÉNY ellenőriztetése (vegye igénybe az ingyenes lakossági kéményseprői szolgáltatást)
3: LEVEGŐ-UTÁNPÓTLÁS biztosítása
+1: megfelelő SZÉN-MONOXID-ÉRZÉKELŐ alkalmazása, mert a jól működő fűtési rendszerek is meghibásodhatnak.

Természetesen csak a megfelelő minőségű szén-monoxid-érzékelők tudják funkciójukat betölteni, és az is fontos, hogy a készüléket a gyártó előírásainak megfelelő helyre és megfelelő módon telepítsük. Fontos tudni, hogy ezeknek az érzékelőknek is van szavatossági idejük: öt-hét év után le kell cserélni azokat. Ezért a már meglévő szén-monoxid-érzékelők gyártói utasítását se felejtsük el ellenőrizni, és a tavalyi elemeket cseréljük ki újakra.

A katasztrófavédelem honlapján, az alábbi linken közzétett érzékelők megbuktak az ellenőrzéseken, ne használja őket!
http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/piacfelugyelet/Nem_megfelelo_CO-erzekelok_20170803.pdf

Az alábbi linken található érzékelők megfelelő biztonságot nyújtanak:
http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/piacfelugyelet/Megfelelo_CO-erzekelok_20170803.pdf

A lakástüzek száma nagyban függ az időjárástól. A statisztikák szerint a fűtési időszakban megemelkedik az ilyen esetek száma, hiszen az emberek több időt töltenek otthon, gyakrabban főznek, és fűteni is kell. A lakástüzek többsége emberi mulasztásra, figyelmetlenségre vezethető vissza, amiből viszont az következik, hogy megelőzhetőek lennének. Egy lakástűz esetén csak percek állnak a lakók rendelkezésére, hogy biztonsággal elhagyják otthonukat. A tűz kezdeti szakaszában általában először füst képződik, ezt észlelve a füstérzékelők átlagosan egy percen belül jeleznek, riasztásukkal az alvó embert is felébreszthetik, így adva nagyobb esélyt a menekülésre, esetleg a tűz kezdeti szakaszának eloltására.